BELÉPÉS

STATISZTIKA
Tűzidomárok: 7 
Vízidomárok: 5
Földidomárok: 6
Légidomárok: 5


Jelenleg online:

Mai látogatók:

ÉRTÉKELD AZ OLDALT!
Hogy tetszik az oldal?
Összes válasz: 44
HASZNOS OLDALAK
AnimeAddicts
Legújabb fanficek
Írta: Leredell
Jó és rossz harca
[Fanfic - oneshot]

Írta: Amon
Valami nincs rendjén
[Fanfic - sorozat]

Írta: Amon
Valami nincs rendjén
[Fanfic - sorozat]

Írta: Amon
VALAMI NINCS RENDJÉN
[Fanfic - sorozat]

Jó és rossz harca

Írta: Leredell
Hozzászólások: 0
Olvasták: 89
Olvastad már Leredell többi írását? Itt megteheted!
Elfogadva
Moderátori megjegyzés
Nagyon jóra sikeredett. Helyesírási hibát nem találtam, a terjedelem is rendben volt, a történeten pedig nem egyszer mosolyodtam el, közben el tudtam képzelni a szituációt. Egyben volt nagyon, összeszedett, precíz munka. Így tovább!

Zuko türelmetlenül járkált fel-alá a fedélzeten. Szüntelenül a horizontot kémlelte, de csak nem látta meg, amit keresett.
- Hová tűnhetett az Avatár? – fakadt ki, mikor már huszadik körbenézés se vezetett eredményre. – Nem lehet messze!
- Elfelejtetted tán, hogy repülő bölényen utazik? – kérdezte szelíden Iroh, miután hörpintett egyet a jázminteájából.
Zuko úgy nézett rá, mint akit arcon ütöttek.
- Elfelejtetted tán, hogy a becsületem a tét?! - Közelebb lépett a kis asztalhoz, és úgy rácsapott, hogy a teáskanna lebillent róla, és darabokra tört a földön. Iroh szomorúan nézte. – Ha nem viszem el az Avatárt az apámnak, akkor nem foglalhatom el méltó helyemet a családban!
- Nem értem, miért akarsz visszamenni oda. Távol a palotától sokkal szebb az élet…
- Igen?! Szerinted talán maradjak a száműzött herceg?! Te most gúnyolódsz velem, bácsikám?
Iroh szorosan magához vonta a teáscsészéjét, nehogy baja essék az unokaöccse dühkitörése közben.
- Nem akartalak megbántani. Távol álljon tőlem. Csak arra kérlek, gondolkodj el egy dolgon: boldog voltál te a palotában?
- Hát persze! – vágta rá Zuko, de a nagybátyja észrevett egy furcsa fényt a szemében, ami meghazudtolta a hirtelen tett kijelentést. Iroh sóhajtott egyet.
- Nem kétlem, hogy te leszel a Tűz Ura. És nem is akármilyen! De sokat kell tanulnod és tapasztalnod ahhoz, hogy jó uralkodóvá válhass. És ezt a palotában nem tudod megtenni. A bársonypárnákon ücsörögve nem tudod meg, milyen károkat okoz a háború.
- A háború… - Zuko elfordult, és gyorsan végignézett az égen, majd, mikor csak a felhőket látta, nagyot sóhajtott, véget vetve a dührohamnak. – De ha nem fogom el az Avatárt, nem leszek én a Tűz Ura.
- De ha az apád kezére adod, csak elmérgesíted a háborút. Belegondoltál, hogy mit fog tenni vele? – Iroh kiitta a csészéjéből a maradék teát is. - Így sem szívlelik már túlságosan a Tűz Népét…
- Na jó, de…
- Uram! – kiáltott le az őrszem az árbocról. – A sziklás szigeten túl valami repül az égen.
- Az Avatár?! – Zuko már fent is volt a létrán, és gyorsan felmászott a férfi mellé. Kikapta a kezéből a távcsövet, és az eget kezdte fürkészni. – Az csak egy sirályraj, te ostoba!
- Azt mondtad, szóljak, ha bármi mozgást látok, uram…
Zuko dühösen a kezébe nyomta a távcsövet, és olyan szemekkel nézett rá, hogy az őrszem remegni kezdett.
- Legközelebb ne felejtsd el megemlíteni, hogy mit látsz, különben… - Zuko megragadta a férfi ruháját, és ökölbe szorította a másik kezét, ami fenyegetően füstölni kezdett.
- Zuko! – kiabálta a nagybátyja. – Van fontosabb gondunk is, mint ez az apró félreértés.
- És mégis mi lenne az? – fordult hátra a fiú.
Iroh felemelt egy cserepet a földről.
- Eltörött a teáskanna, és több már nincs a raktáron… Biztos akad a közelben egy falu, ahol tudnánk venni egy újat…
Zuko már tiltakozásra nyitotta volna a száját, de amikor eszébe jutott, hogy miatta tört el a teáskanna, egyet mordulva elengedte az őrszemet, és lemászott a fedélzetre.
- De gyorsan ám! A múltkor is egy egész napot elpazaroltunk a piacon a te híres pai sho-köved miatt!
- Megértésed hálával tölti el a szívemet. – Iroh meghajolt, és betért a kabinba, hogy kiadja az új parancsot a legénységnek.

Már lemenőben volt a nap, mire kikötöttek egy kis falunál. Zuko három katonát hívott maguk mellé, és a bácsikájával megindultak a kis piac felé.
Az utcákon még lézengett néhány falusi, akik mind riadtan néztek az idegenekre, és egy anyuka gyorsan hazaküldte a gyerekeit.
- Visszajöttek! – hallatszott egy remegő kiáltás, a tulajdonosa eltűnt a házak között.
- Jártunk már itt? – tűnődött Iroh.
- Kötve hiszem. Gyorsan nézz körbe, aztán tűnjünk innen! – Zukónak sehogy se tetszett ez a riadalom.
A piacon az árusok már pakoltak, kivéve egyet, amelyik az összetört szekere felett zokogott.
- A káposztáim!
- Mi történt itt?
A többség még gyorsabban kezdett pakolni, kivéve egy izmos fiút, aki előrelépett riadt apja mellől.
- Még te kérdezed?!
- Ez nem ő, Ping! – Egy nagydarab asszony szólalt meg egy másik bódéból. – Annak a fickónak nem volt sebhelye.
Unokaöccse remegését látva Iroh jobbnak látta, ha gyorsan közbelép.
- Jó árusok! Valóban nem ismerünk benneteket. Először járunk gyönyörű falvatokban. Csak azért érkeztünk, hogy teáskannát vásároljunk a hajónkra. De ekkor megláttuk, mi történt itt, és szeretnénk megtudni, ki a felelős ezért.
- A Tűz Népe, ki más?
- És miért jöttek? – Iroh tekintete a zokogó káposztaárusra siklott. – Talán tett valamit az az ember?
- A káposztáim… - sóhajtotta a szekerének címezve szavait.
- Á, ő csak útban volt. Az Avatár kellett nekik.
- Az Avatár?! – Zuko fülét nem kerülte el a szó. – Itt járt az Avatár?
- Itt bizony! – csattant fel a káposztaárus. – Az a kisfiú meg a kis barátai mindig tönkreteszik az én drága káposztáimat! Nem számít, hova megyek, mindig ott teremnek!
- Bocsássatok meg neki – szólalt meg a nagydarab asszony. – Odaveszett az összes áruja.
Zuko ravaszul elmosolyodott.
- Talán tudunk neki segíteni… Gyere, bácsikám!
- De a teáskanna…
Zuko sóhajtott egyet.
- Jó, akkor te gyorsan szerezd be, addig én elbeszélgetek ezzel az árussal…

- Na, kipakoltál már, vénember? – kérdezte Zuko.
A káposztaárus idegesen bólintott.
Két napba telt, mire megérkeztek az új szállítmánnyal az új piacra.
- Még mindig nem világos számomra a terved… - suttogta Iroh, miközben elsétáltak a piacról a közeli teaház felé. – Miért hagytuk a másik faluban a hajónkat, és sétáltunk el ilyen messzire?
- A válasz egyszerű, bácsikám. Ez a káposztaárus mágnesként vonzza az Avatárt. Ő maga mondta, hogy Omashu óta üldözi őt. Bárhol állítja fel a standját, mindig romba dönti.
- Ezért jöttünk vele, mint… mit is mondtál? Testőrök?
- Pontosan. – Zuko kiválasztott egy ablak melletti helyet a teaházban. – Innen pont rálátunk a káposztákra. Ha az Avatár ott terem a közelében, azonnal ott leszünk. És biztosan megelőzzük Zhaót. Mert ő kergette az Avatárt a másik faluban, ebben biztos vagyok…
Iroh sóhajtott egyet.
- Hát továbbra se tettél arról a szegény fiúról?
Zuko az asztalra csapott, majd, mikor észrevette, hogy minden szem rá szegeződik, halkabban folytatta.
- Nem, és ne kezdjük el újra!
Amíg vártak a teájukra, Zuko kinézett az ablakon. A káposztaárus épp vagy tizedjére rendezte át a káposztákat a standján.
Hamarosan megérkeztek a forrón gőzölgő teák. A piacon káposztaárus vidáman reklámozni kezdte a portékáját. Aztán egyszer csak elhallgatott, és riadtan hátrált pár lépést.
- T… testőreim vannak… - nyöszörögte.
Zukónak nem kellett több. Felpattant az asztalra, és kivetette magát a nyitott ablakon, a vendégek sikolyával mit sem törődve. Azonnal ott termett a káposztaárusnál, harcra készen. Arra azonban nem készült fel, aki ott várta.
- Zhao?
A férfi ravaszul elmosolyodott. Öt katona állt mögötte, de Zuko biztos volt benne, hogy nem volt vele az összes embere.
- Á, Zuko herceg… Ha kérhetném, te is használd a tisztségemnek megfelelő megszólítást…
- Mit keresel itt?!
- Ejnye… Mi ez a vehemencia? Csak káposztáért jöttem. A múltkor nem tudtam venni, mert… történt egy kis baleset.
- Tudom, hogy az Avatárt követed!
- Ahogy én is tudom ezt rólad. Mégis mindketten itt vagyunk, de az Avatár meg sehol… Kérnék húsz káposztát, de gyorsan! – fordult az árushoz.
Zuko összepréselte a száját. Próbálta kibogozni Zhao kusza mondatait, hátha van mögöttük valami rejtett információ, de nem jutott előbbre.
- Hát, öröm volt veled találkozni, herceg…
Zhao már épp elfordult volna, hogy elinduljon a tenger felé, amikor ismerős hang ütötte meg a fülüket. Mint a bölénybőgés…
Iroh épp akkor sétált ki a teaházból, amikor az unokaöccse elviharzott előtte a százados, és a többi katona társaságában.
- Zuko herceg! Ki fog hűlni a teád! – kiabált utánuk.
Zukoék hamarosan kiértek egy erdővel övezett kis tisztásra, ahol egy patak csörgedezett. A közepén ott hevert a hatalmas repülő bölény, a hang forrása. Az árnyékában ott ült a két víztörzsi kölyök, de az Avatárnak nyomát se látták.
- Én mondtam, hogy Appa és a csöndes rejtőzködés összeférhetetlen párosítás… - morogta a copfos srác a húgának, miközben előrántotta a fegyvereit. A lány kikapta a vizestömlője dugóját.
- Zuko! Már megint itt vagy?!
A vízidomárlány támadásba lendült, de Zuko kitért előle, és válaszul küldött egy lángcsóvát felé. A bátyja Zhaót vette célba a bumerángjával. A bölény pedig a katonák felé iramodott.
- Mikor hagysz már minket békén?!
- Amint átadjátok nekem az Avatárt. – Zuko kivédett egy újabb csapást, ezúttal a fiútól, és kigáncsolta a srácot.
- Sokka! Katara! – A kis szerzetes épp akkor bukkant ki a fák közül, amikor a víztörzsi fiú nagyot puffant a földön.
Zhao hátrébb lökte Zukót, majd tűzfalat idomított támadói köré, és az Avatár felé iramodott.
Zuko dühösen morgott magában, hiszen ő is a tűzfal másik oldalán ragadt, az ellenfeleivel együtt. A bölényt lefoglalták a katonák, de a lány újra támadott. A herceg félreütötte a kezét, amitől elvesztette a kontrollt a víz felett, és az tehetetlenül a földre hullt.
Zuko egy gyors mozdulattal átidomította az előtte lángoló falat a háta mögé, és Zhaoék után iramodott.
- Gyorsan, kövessük őket Appával! – hallotta a háta mögül.
Zuko beért a fák közé, és tanácstalanul fürkészte a kis erdőt. Amikor kicsit távolabb, a falu felől ijedt kiáltozást hallott, tudta, merre menjen. Közben megjelent a bölény is az égen, és a hangokból ítélve a tűzidomár katonák se jártak már messze, akik vele hadakoztak a földön.
Zuko nekifeszült, és olyan gyorsan termett a faluban, ahogy csak a lába bírta. És a piacon meglátta, amit keresett. A kis szerzetesfiú és Zhao, az árusok, és főleg a káposztás, legnagyobb rémületére kis körben kerülgették egymást, méregetve a másikat. Zuko épp közbe akart lépni, amikor az Avatár észrevette, és nagy szélvihar közepette a levegőbe ugrott. A legtöbb stand összedőlt a hirtelen széltől, kivéve a káposztaárusét. Zukónak el kellett takarnia az arcát, de amikor elült a szél, látta, hogy Zhao üldözőbe veszi a fiút, és tűzgolyókkal lövi. Az egyik lövedék épp a káposztás standot találta el.
- A káposztáim! Pocsék őrök vagytok! – címezte Zukónak, de a fiú nem törődött vele.
Zhao egyik lövedéke telibe találta az Avatár kezét, aki így elengedte a siklóját, és gyorsan közeledett a föld felé. Zuko azon tanakodott, hol lehetnek a barátai a bölénnyel, de aztán meglátta őket. Még mindig az erdőnél jártak, és úgy tűnt, leköti őket a sok tűzgolyó, amit a katonáktól kaptak. A bölény valószínűleg megsérült, mert a copfos srác hiába rángatta a gyeplőjét, nem akart magasabbra menni.
Az Avatár közben földet ért, és a hirtelen támadt szélből ítélve nem adta magát könnyen.
Zuko semmiképp se szerette volna, hogy Zhao kaparintsa meg az Avatárt, viszont szemtanúk előtt nyíltan nem szállhatott szembe a századossal, ezért kissé mellé célzott, és a szélre bízta a többit. Tűzgolyója telibe kapta Zhaót, aki elterült a földön.
- Ostoba! – sziszegte remegve a százados.
- Bocsánat, a szél miatt célt tévesztettem… - vigyorgott gonoszul Zuko, majd az elillanó szerzetes után sietett.
Hamarosan kiértek egy szirtre. Zuko farkasszemet nézett az Avatárral.
- Te sosem adod fel? – csattant fel a szerzetesfiú.
- Miért tenném? A botod nélkül nem tudsz repülni, és a karod is megsérült. Add fel magad!
- Soha!
Egyszerre lendültek támadásba. A tűz- és a levegőből álló golyó középen találkozott, és a kisebb robbanástól mindketten hátrarepültek.
Mikor Zuko újra talpon volt, akkor látta, hogy az Avatár fél karral kapaszkodik a szirtbe. A tekintetében ijedtség tükröződött. Zuko odasietett, és megragadta a karját.
- Megvagy! – sziszegte gonosz vigyorral.
A szerzetesfiú megpróbált ellenkezni, de csak Zuko tartotta a mélységtől és a lenti hegyes szikláktól viszonylagos biztonságban.
- Azt hiszem, ezúttal igazad van… - nyöszörögte az Avatár, és ijedt mosolyt csalt az arcára.
- Aang!
A tenger fölött feltűnt a bölény, és gyorsan közeledett.
- Aang, siess! Appa nem bírja sokáig! – kiáltotta a copfos srác, az Avatár botját lengetve.
- Nem tudok! Zuko tart… - kiáltott vissza.
- A szirten kell lenniük! – Zuko a háta mögül hallotta Zhao és az embereinek közeledő trappolását.
- Zuko herceg! – Iroh hangja felidézte Zukóban a nagybátyja jóságos mosolyát, és hirtelen, mielőtt megállíthatta volna, valami különös érzés fogta el. Meglendítette az Avatárt, és elengedte a kezét. A riadt szerzetesfiú épp a bölény hátán landolt, és mindenki döbbenten pislogott, de a legmegdöbbentebb mégis Zuko volt.
- Hogy lehetek ennyire ostoba?! Itt volt a kezeim között! – kiáltott fel, miközben a bölény az integető szerzetesfiúval egyre távolabb került.
- Zuko herceg… - Zhao rosszallóan csóválta a fejét. Zuko felállt a szirt szélén, és leporolta magát. – Szégyent hozol az apádra. Már egy madárcsontozatú kisfiút se bírsz el?
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre! – csattant fel Zuko.
- Pedig apád az lesz…
Zuko ökölbe szorította a kezét, de Iroh azonnal ott termett mellette, és nyugtatólag a vállára tette a kezét. A fiú tehetetlenül nézte, ahogy riválisa büszkén elvonul… egészen addig, míg szembe nem találkozott a falu dühös népével.
- Felgyújtottad a bódémat! És odalettek a káposztáim! Kártérítést követelek!
A többi árus csatlakozott a káposztáshoz, és, amikor nem kapták meg a pénzüket, az eladhatatlan árujukkal kezdték el dobálni a századost és a katonáit. Zhao szitkozódva menekült a hajója felé.
Zuko olyan dolgot tett, amire Iroh egyáltalán nem számított. Úgy elkezdett nevetni, hogy a könnye is kicsordult.
- Tudom, hogy ennek meglesz még a böjtje… - mondta a szemét törölgetve. – De ez akkor is nagyon vicces volt!
Iroh szelíden elmosolyodott.
- Látod, Zuko herceg? Ilyen az én unokaöcsém. – Iroh közelebb hajolt és halkabbra vette a hangját. – Mert tudom ám, milyen szorult helyzetben volt az Avatár… Helyesen cselekedtél.
Zuko az ’Avatár’ szó hallatán megremegett, és kibontakozott nagybátyja öleléséből.
- Ne izgulj, bácsikám… Legközelebb nem leszek ilyen lágyszívű! Most pedig induljunk, mert messze van a hajónk!
- Persze, persze… - motyogta Iroh, hogy az unokaöccse ne hallja meg. – Nem vagy te rossz fiú, Zuko. Több van benned anyukádból, mint hinnéd… - majd vidáman fütyörészve megindult a fiú nyomában.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nem érkezett hozzászólás, légy te az első!
Szólj hozzá!
avatar

   
Bender Heroes © 2020